Rólunk

Katona-Wallner Juditnak hívnak.

Elsősorban szenvedélybetegek hozzátartozóinak segítek abban, hogy elkezdjék a saját életüket élni, de szenvedélybetegként is bizalommal fordulhatsz hozzám.

Rejtélyes vonzalom fűz a szenvedélybetegségekhez tinédzser korom óta. Mindig is érdekelt, hogy miért és hogyan lesz valaki függővé valamilyen szertől.

Amikor megismerkedtem a férjemmel, tudtam, hogy alkoholista. Bár többször kijelentettem, hogy én bizony sem alkoholista, sem dohányos férfivel nem kezdenék soha, mégis beleszerettem és hozzámentem feleségül. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de nem volt az. Úgy gondoltam, hogy eleget tudok ahhoz a szenvedélybetegségről, hogy majd én megmentsem a férjem, és elkövettem az összes létező hibát. Az életünk egyre nehezebben működött, minden „normális” ember otthagyta volna már a férjét a helyemben, de én nem voltam (azóta sem vagyok) „normális”.

Egy nap aztán kiszálltam. Elég volt. Nem, nem váltam el, csak nem voltam partner a játszmában. Elkezdtem változni és ez hozta meg a változást a férjem életében is, aki nem sokkal ezután elment egy rehabilitációs kezelésre.

A férjem kezelése alatt azonban azt éreztem, hogy magamra maradtam. Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy a későbbiekben működjön az életünk, nagyon sok teendőm, változni és változtatni valóm van nekem is, csakúgy, mint neki, azonban míg ő ehhez minden segítséget megkapott a kezelésen, számomra az a kevés lehetőség is elérhetetlen volt, ami létezett.

A lehetőségeim havonta egyszer egy szombat déli hozzátartozói csoportban és az Alanon csoportokban ki is merültek. Az Alanon a munkahelyi elfoglaltságommal ütközött, a szombati hozzátartozói csoport pedig másfél órás utazás és egy gyerek mellett nem volt megoldható. Ezért aztán újra tanulni kezdtem. Mindent elolvastam, könyvet, interneten megtalálható anyagot, amit csak találtam.

Több év telt el azóta. Ugyan azóta nemrégiben elváltunk, de ennek már nem volt köze az alkoholhoz. Ő évekig együtt dolgozott velem az Egyesületben, és segítette a szenvedélybetegeket még a válásunk után is egy darabig.

Nekem közben egyre inkább szívügyemmé vált a hozzátartozók segítése, és a környezetemben egyre többen kerestek meg ilyen problémákkal. Mégis úgy éreztem, hogy túl kevés, amit így tenni tudok, hiszen mindenki számára elérhetőnek kellene lennie a segítségnek. Többek között ez adta ennek az oldalnak az ötletét.