Tűcsere-program – egy vitatott kérdés

Mostanában a józsefvárosi helyzet kapcsán gyakrabban hallottuk ezt a szót. De vajon mi is ez? Miért kell, mire jó egyáltalán? Nem a drogozást támogatjuk ezzel? Nem veszélyes a „normális” emberekre? És egyáltalán jogos-e közpénzből erre bármennyit is fordítani?

Szóval miért van a tűcsere?

Az intravénás droghasználók tűt is használnak a szer önmagukba fecskendezéséhez. Ugyanolyat, mint amit az orvos is használ az injekció beadására. Csakhogy míg az orvos egy tűt egyszer használ, a droghasználók nem.

Ugyanis a tű pénzbe kerül, meg nem is úgy működik, hogy bemegyek a gyógyszertárba, hogy kérek szépen 100 db injekcióstűt. Az anyag is pénzbe kerül. Drogos barátunk tehát oszt és szoroz, és rájön, hogy ha minden belövéshez új tűt használna, akkor kevesebb drogra lenne pénze, meg még ráadásul fáradságos is a megszerzése, azt az energiát jobb lesz máshová csoportosítani.

Viszont a tű, természeténél fogva véres lesz. Ez két okból is kellemetlen. Egyrészt olykor eldugul az alvadt vértől. Ez olyankor, amikor sürgős szükség lenne az anyagra, elég ciki, de az ember találékony, és vannak jóbarátok is, valaki majd csak ad kölcsön. És máris megérkeztünk a második problémához. Akkor és ott nem számít, hogy kitől származik a tű. De a másik tűjén a másik vére – van néhány betegség, ami így remekül terjed. AIDS, Hepatitis C, hogy csak a legkellemetlenebbeket említsük. De össze lehet szedni olyan baktériumokat is, amik tályogot, ezt-azt okoznak, végülis gyógyíthatóak, bár nem olcsón.

És mégis mi közöd neked ehhez? Miért kellene erre  a te adóforintjaidból áldozni?

Hiszen drogozni senkinek sem kötelező, ő választotta, úgyis belehal, nem mindegy, hogy kap-e mellé valami ronda nyavalyát? Normális ember úgysem érintkezik vele olyan szinten, hogy elkaphassa tőle, hát minek erre költeni.

Persze, akár igazad is lehetne, ha ezt mondod. Csak épp abba gondolj bele, hogy a kábítószerfüggők többségében fiatalok, gyakran 15-16 éves gyerekek. És bár gyakran a korai és méltatlan halál a vége ennek az útnak, de számos olyan fiatal van, aki később képes volt letenni a drogot, normális életet él, dolgozik 30-40 évet, felneveli a gyerekeit, csak úgy, mint te.

De persze ha elkapott valamit a drogos időszakban, akkor is leszokhat, csak éppen normális életre nem sok esélye lesz, viszont várhatóan évekig, évtizedekig orvosi kezelésre fog szorulni. Vagyis néhány ezer forintot megspóroltunk a tűcsereprogramon, de néhány milliót elveszítettünk a szükségessé vált orvosi kezeléseken. De még ha nem is szokik le, és a drog és a betegségek miatt igen rövid élet is jutna osztályrészül  ennek a gyereknek, akkor is, a betegség várható következményei  sokkal magasabb költséget jelentenek  a megelőzésnél. Ez az anyagi oldala.

És van egy közegészségügyi oldala is. Most azt gondolod, hogy normális család normális gyereke úgysem áll szóba egy „ilyennel”, ezek a betegségek pedig csak úgy nem terjednek. Csakhogy ez nem egy olyan betegség – sem a Hepatitis, sem az AIDS, de még a drogfüggőség sem – ami rá van írva az ember homlokára. És ezek a fiúk-lányok igen megnyerőek is tudnak lenni, főleg ha azt remélik, ezért cserébe megszerezhetnek néhány adagra való pénzt. Ráadásul köztes lépcsőkön keresztül is eljuthat egy-egy fertőzés a legnormálisabb család legnormálisabb gyerekéig szexuális úton is.

De azzal sem álltathatjuk magunkat, hogy ez az egy mód van a megfertőződésre.  A tűcsere helyek környékén az ezzel foglalkozó szervezetek igyekeznek összeszedni az eldobott fecskendőket, tűket. De a tűcsere programok megszüntetésével ez a fajta szemét nem szűnne meg. Csak éppen nem lenne aki legalább nagyjából összeszedje. Csak épp nagyobb valószínűséggel lenne fertőzött pont az a tű, amit egy ártatlan hároméves gyerek szed össze a játszótéri homokozóban.

De a tűk ingyenes cseréjével csak segítünk tovább drogozni, nem?

Ez egy másik jelentős érv, ami el szokott hangzani úgy általában az ártalomcsökkentés ellenében az, hogy így tulajdonképpen áldásunkat adjuk a drogfogyasztásra és segítjük azt, ahelyett, hogy a gyógyítás ügyében tennénk valamit. Akik ezt gondolják, nagyon félreértik ezeknek a programoknak a lényegét. A tűcserét igénybevevők nem szeretnének leszokni. Márpedig aki nem akar leszokni, azt bezárhatjuk, tömhetjük gyógyszerrel, elektrosokkolhatjuk is akár, de leszoktatni nem fogjuk tudni. Viszont az ártalomcsökkentő programok munkatársai egy-két szót váltanak vele, miközben átadják a steril tűket. Lassan eljutnak odáig, hogy nem ellenségnek tekintik őket. Ezek az úgynevezett alacsonyküszöbű ellátások pedig azzal, hogy lehetővé teszik a szégyen nélküliséget, sokszor nyitnak utat a komolyabb kezelés, akár a komplex rehabilitáció előtt.

Kell-e ártalomcsökkentés? Kell-e tűcsere? Te mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.