Rólunk

Katona-Wallner Juditnak hívnak.

Szenvedélybetegek hozzátartozóinak segítek abban, hogy elkezdjék a saját életüket élni.

Rejtélyes vonzalom fűz a szenvedélybetegségekhez tinédzser korom óta. Mindig is érdekelt, hogy miért és hogyan lesz valaki függővé valamilyen szertől.

Amikor megismerkedtem a férjemmel, tudtam, hogy alkoholista. Bár többször kijelentettem, hogy én bizony sem alkoholista, sem dohányos férfivel nem kezdenék soha, mégis beleszerettem és hozzámentem feleségül. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de nem volt az. Úgy gondoltam, hogy eleget tudok ahhoz a szenvedélybetegségről, hogy majd én megmentsem a férjem, és elkövettem az összes létező hibát. Az életünk egyre nehezebben működött, minden „normális” ember otthagyta volna már a férjét a helyemben, de én nem voltam (azóta sem vagyok) „normális”.

Egy nap aztán kiszálltam. Elég volt. Nem, nem váltam el, csak nem voltam partner a játszmában. Elkezdtem változni és ez hozta meg a változást a férjem életében is, aki nem sokkal ezután elment egy rehabilitációs kezelésre.

A férjem kezelése alatt azonban azt éreztem, hogy magamra maradtam. Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy a későbbiekben működjön az életünk, nagyon sok teendőm, változni és változtatni valóm van nekem is, csakúgy, mint neki, azonban míg ő ehhez minden segítséget megkapott a kezelésen, számomra az a kevés lehetőség is elérhetetlen volt, ami létezett.

A lehetőségeim havonta egyszer egy szombat déli hozzátartozói csoportban és az Alanon csoportokban ki is merültek. Az Alanon a munkahelyi elfoglaltságommal ütközött, a szombati hozzátartozói csoport pedig másfél órás utazás és egy gyerek mellett nem volt megoldható. Ezért aztán újra tanulni kezdtem. Mindent elolvastam, könyvet, interneten megtalálható anyagot, amit csak találtam.

Több év telt el azóta. A férjem még mindig józan, és ezért nagyon sok mindenkinek hálás vagyok. Nekem közben egyre inkább szívügyemmé vált a hozzátartozók segítése, és a környezetemben egyre többen kerestek meg ilyen problémákkal. Mégis úgy éreztem, hogy túl kevés, amit így tenni tudok, hiszen mindenki számára elérhetőnek kellene lennie a segítségnek. Többek között ez adta ennek az oldalnak az ötletét.

Üdvözlök mindenkit! A nevem Katona Lajos.

Szenvedélybetegekkel foglalkozom, de ami talán ennél is fontosabb én is az vagyok.

Egész pontosan alkoholista, de a drogbetegeket is tanulmányoztam, illetve munkám során megismertem rengeteg olyan drogot, amiről a fogyasztójának nem volt halvány sejtelme sem, hogy valójában mit is tartalmaz.

Húsz évig ittam teljesen feleslegesen, kitalálva az okokat, tönkretéve a környezetemet és magamat, anélkül, hogy észrevettem volna. Igen kitartó voltam, egészen addig, amikor már nem volt állásom, egzisztenciám, semmim, csak a hatalmas önsajnálatom. Túl voltam egy válásom, és nem értettem, kinek mi baja velem.

A szenvedélybeteg egy olyan állatfajta, aki megvárja, amíg semmije, és senkije nincs, aztán esetleg segítséget kér, de sokszor már minek. Nekem szerencsém volt, mert jött egy ember, aki hitt bennem, de őt is sikerült teljesen kikészítenem. Aztán kiszállt a közös Lajos-sajnálatból. 2008 nyarán meghoztam életem egyik legjobb döntését és bevonultam egy rehabilitációs intézetbe.

Azóta józan vagyok és mindent megteszek érte, hogy az is maradjak. Ebben tudok neked is segíteni.