Pofonok és emberek – Agresszivitás avagy erőszak a családban

Az alkoholizmus és a családon belüli erőszak szorosan kötődik egymáshoz, és mivel a magyar családokban nagyjából mindegyik tizedikre jut valamilyen szenvedélybeteg, lássuk be, ez akár ijesztő is lehet. Sokan úgy gondolják, hogy a részegen hazatérő családfő jól elveri a családot, és ezzel annyi. Nem, sajnos ez nem ilyen egyszerű, mert mire a szenvedélybeteg és családja eljut a tettlegességig, addig igen nagy utat járnak be együtt.

Aki a szerek után nyúl, az egy nagyon érzékeny és unintelligens ember keveréke. Érzékeny, mert erősen érintik a világból érkező impulzusok, unintelligens, mert nem tudja azokat feldolgozni. Nap mint nap átéljük a minket erősen zavaró dolgokat. Sok apró mozzanat, amin bosszankodunk, de feldolgozzuk… nagyjából. A szenvedélybeteg nem teszi ezt, hanem elmenekül. Elbújik. De mivel neki is kell léteznie, ezért ahhoz, hogy ne legyen baj, hát iszik. Sokan egyéb korábbi nyűgjüket hozzák magukkal, mint pl. kisebbségi komplexus, negatív családi minta stb.

Mivel az elfojtás a szerfogyasztással párosul, viselkedési zavarok egész arzenálja lép fel, amik játszmákat kreálnak a környezettel. A tehetetlenség érzése, a meg nem értés a környezet felé verbális agressziót szül. Ez sokszor másokra kivetített önutálat. A verbális agresszió olykor megalázóbb, mint a tettlegesség. Ilyenkor minden hibáját a szemére vetjük annak, akit szeretünk, belőle is kiváltva a bizonytalanságot saját alkalmassága iránt. A hozzátartozó érzelmileg ugyanolyan unintelligensé válhat, mint a szerfogyasztó. Mivel otthoni problémája mindenhová elkíséri, nehezen bírja a mindennapokat, otthon pedig partnerrévé válik a szenvedélybetegnek. Az alkoholista pedig egyre jobban beleéli magát a szerencsétlen helyzetébe, és már a sajnálatot, és a tragédiája komolyan vételét is veszélyben látja, tehát valami olyanhoz kell nyúlnia, ami kizökkenti párját abból a szerinte érzéketlen állapotból, amiben van. Hát pofon vágja.

Sokan most azt mondhatják, aki megüt egy nőt, az később is megfogja, és ez korábban is így volt. Lehet. De akkor még nem beszéltem a család többi tagjáról, például a gyerekekről, akik ezt ugyanúgy átélik.

A szenvedélybeteg néha azonban látja, mit csinál, és ettől még jobban gyűlöli önmagát, tehát még agresszívabbá válhat. A hozzátartozó meg még jobban küzdővé. Számtalanszor megfogadja, hogy elmegy, aztán marad, mert ez bonyolult ügy, ráadásul szégyelli magát, nem különben, mint a szenvedélybeteg, csak ő nem az. Vagy mégis?

Igen, azt szokták mondani, az alkoholizmus az egész családot megbetegíti, és ez így igaz. Ha viszont a család kilép a játszmákból, és közömbössé válik, hamar érhet el látványos javulást. Ritkán fajul odáig a dolog, hogy a tehetetlen alkoholista ennél tovább megy. Tehetetlenségében inkább a kiutat kezdi keresni, és tegyük fel, megtalálja.

Ezzel azonban még közel sincs vége a kálváriának. Ugyanis amíg ő gyógyul szakemberek által, a hozzátartozó egyedül marad, nem gyógyítja senki. A józan alkoholista viszont szembekerül egy másik labilis emberrel, aki nem bízik senkiben.

Mégis azt gondolom, hogy ilyenkor a szenvedélybeteg kezében van a megoldás kulcsa, még akkor is, ha olyan dolgok is idegesítik, amiket eddig észre sem vett. Például a feleség rossz szokásai. Ez azért van, mert annyira önmagával volt elfoglalva az évek folyamán, hogy ezeket nem is látta. A dühkezelés, a másik tisztelete, szeretete azonban nem mindig megy zökkenőmentesen, főleg akkor, amikor nem értjük, miért rezzen össze a másik egy sima tüsszentéskor, mikor a szánk elé emeljük kezünket. És ilyenkor megint megbántva érezzük magunkat, sőt néha a régi berögződések is előjöhetnek. De ha komolyan gondoljuk a dolgot, az idő múlásával vagy megszokjuk a reakciókat, vagy ritkulnak.

Edward De Bono pszichiáter szerint remekül meglehet tanulni együtt élni a démonainkkal. Így van. Csak el kell fogadnunk, hogy nekünk vannak, és irtani kell őket, amíg tudjuk. Ha sikerül, egész elfogadható emberekké tudunk válni, és még a hozzátartozóinkat is ki tudjuk gyógyítani a saját betegségünkből, akár pofonok nélkül is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.