Ki számít alkoholistának

 

Az örök kérdés az, mikortól számít alkoholistának az alkoholista. Számos definíció és meghatározás van a témában, én mégis azt hiszem akkor van baj, mikor az alkoholt nem az ízéért, hanem a hatásáért isszuk elsősorban. Mikor a naponta elfogyasztott egy sör elmaradása miatt feszültnek érezzük magunkat. Mikor alig várjuk a hétvégét, csupán csak azért, hogy végre ihassunk. Ilyenkor persze nyugtatja magát az ember, nincs itt baj, hiszen csak hétvégén iszunk.

Ez persze nem jelenti azt sem, hogy mindenki alkoholista aki hétvégén néha berúg a haverjaival. De ha hiányzik neked, és a bulik már csak az alkoholról szólnak, akkor érdemes lenne magadba szállni egy kicsit.

Vegyünk egy alaptörténetet. Van négy ember, akik évek óta munka után beülnek egy kocsmába és isznak. Így van ez évek óta, senki nem talál ebben semmi kivetnivalót. Aztán az egyik nem megy többé, a maradék három megtudja, segítséget kért, hogy leszokjon az alkoholról. Innentől kezdve a maradék három tovább iszik, és mélységesen megvetik az alkoholista társukat.

Nézzük a maradék hármat – a negyedikre később visszatérünk – akik továbbra is a kocsmában ülnek, és természetesen nem alkoholisták….szerintük. Hiszen nincs ebben semmi kivetnivaló, mindenki megissza a magáét, otthon az asszony morog néha, de neki ebbe nincs beleszólása, mert múltkor is kapott valami szép szoknyát. Igaz, hogy nincs már semmi közük a valósághoz, nincsenek valódi emberi kapcsolataik, azonban önigazolásuk a cselekedeteik helyességéről határtalan.

A fenti jelenség leginkább bizonyos kulturális közegben, mostanság jobbára vidéken figyelhető meg. Azonban jó példázza, hogy az alkoholizmus egy olyan betegség, amit a beteg ismer fel legutoljára, ha egyáltalán felismeri.

A másik óriási probléma még mindig abból adódik, hogy az alkoholizmussal kapcsolatban nagyon élesen élnek a sztereotípiák. Tehát az az alkoholista, aki az árokparton fekszik saját ürülékében. Ebből a kliséből kiindulva
sokan nem aggódnak önmagukért, mert ők nem tartanak itt.

Egyesek szerint az alkoholizmus négy fázisból áll. Én is osztom ezt a teóriát.

Az első fázis

Ez a már említett napi egy sör fogyasztásából indul ki. Ilyenkor az ember hajlamos az alkoholfogyasztás mellé különböző szertartásokat párosítani. Pl: Horgászás, vagy mecs nézéshez elengedhetetlen eszközzé válik az alkohol, vagy mindig ugyanazt csináljuk nap, mint nap, és ehhez hozzátartozik az alkohol fogyasztás is. A szokások kialakulnak, majd automatizálódnak, független attól, hogy a kezdeti időszakban nincs
szüksége a szervezetnek az alkoholra, mégis mindennapossá válik a fogyasztásuk.

Második fázis

A környezet felfigyel a problémára, aztán jön a szőnyeg alá söprés. Jellemző a zugivás, és a szokások megerősítése, az első nézet eltérések a családdal az alkohol miatt, és ilyenkor alakulnak ki az első hárítások is. Érdekes módon a családtagok részéről is. Ilyenkor akár hosszabb leállások is lehetnek, ilyenkor még bárki képes lehet a leállásra anélkül, hogy maradandó nyomokat hagynánk a családban, és saját magunkban.

A harmadik fázis

Itt már idült alkoholizmusról beszélünk, de a beteg képes akár hosszú évekig elvegetálni ebben az állapotban. Ebből a szempontból ez a legveszélyesebb fázis.

Kialakul az úgynevezett szintivás, amikor már a beteg egy bizonyos alkoholszint alatt nem működik. Erős fizikai és lelki függőség alakul ki. Az örökös konfliktus miatti félelem miatt megmaradhat a zugivás. Megerősödik a tagadás, és hárítás, az önsajnálat, a mások okolása.

Aránylag sokan tudják még megtartani az állásukat, azonban a peremhez már nagyon közel kerül az alkoholista. Munkáját nem tudja rendesen elvégezni, családi konfliktusai állandóvá válnak. A szervezet egyre toleránsabb az alkohollal szembe, így a mennyiség nőni fog. Érdekes módon a beteg is tudja, hogy baj van, mégis egyre nehezebb kiszállnia a körből.

És ez így mehet évekig. Mindenki kikészül a játszmáktól, amit az alkoholista kényszerít a környezetére, akik sokszor akaratlanul partnerek ebben. Az alkoholista nehezen hiszi el, hogy menne ez másként is. Örökkön örökké kifogást talál, mikor szóba kerül a gyógykezelés. Dolgozni kell, elintézni való van a bankban, stb. stb. pedig, ha ebben a stádiumban nem száll ki, akkor elveszítheti mindenét, és mindenkit, akit szeretett. Az hogy ez évekig így mehet, annak az lehet az oka, hogy állandó ígérgetés veszi kezdetét, amit a beteg igen meg győzően tud előadni, amit némi javulási tendenciák követnek, de csak átmeneti időszakokra. Aztán minden folytatódik tovább.

Negyedik fázis

Negyedik stádiummal nagyon nem kell foglalkoznunk, mert az alkoholista már vagy rosszul van, vagy részeg. Már nem gondolkodik, csak egy dolog miatt él, hogy megszerezze a napi betevőt. Elveszíti a családját, munkáját, egzisztenciáját, majd előbb utóbb az életét is.

Hogyan tovább?

A dolog érdekessége, hogy amikor már nincs tét és játszma partner és semmi, akkor kevesen bár, de segítséget kérnek. Ők lesznek azok a negyedikek, akikre a három maradó ujjal mutogathat, de nekik lesz esélyük is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.