Gyógyulás… Hogy is kéne hozzáfogni?

Ha az ember gyereke úgy dönt, hogy na, ennyi volt, gyógyulni kéne, akkor gondban van, hogy is kéne ezt. Persze nem mindegy, hogy az ember a drogok, vagy az alkohol rabja.

Ugyanis a nagyon merész drogosok, akár otthon is megpróbálhatják a leszokást, persze megfelelő felügyelettel, azonban az ilyen akciókból nem szokott igazán jó dolog kisülni. Ugyanis az embernek eszébe juthat, hogy szívni, vagy tolni kéne egy utolsót. És ha az ember úgy dönt, akkor meg is teszi. Tehát ez nem tűnik jó megoldásnak.

Az alkoholistáknak semmi képen nem ajánlanám az otthoni leszokást anélkül, hogy orvoshoz fordulnának. Viszont a területi ideggondozót sem, mert lehetetlen időpontokat képesek adni a szenvedő szenvedélybetegnek. A háziorvos azonban jó megoldás lehet, mert tud adni beutalót a területi addiktológiára.

Itt akár ambuláns ellátást is kérhetünk. Az ambuláns ellátásnak azonban igen komoly veszélyei vannak. Leginkább az, hogy az impulzusok megmaradnak, azaz állandóan meg kell küzdeni a haverokkal, akik nem biztos, hogy tudják, mire is készülünk. Namármost. Mikor állandóan kínálják a drogot vagy az alkoholt, nem biztos, hogy ellen tudunk állni a kísértésnek. És még a stressz is a nyakunkba szakad. Mert kijózanodva kell folytatni mindennapi életünket, és lássuk be éppen ezt nem tudtuk eddig szerek nélkül véghezvinni.

Ráadásul, ambuláns kezelés esetén kapunk gyógyszert, ami elhiteti velünk, úgy kb. három, négy hét múlva, hogy jól vagyunk, tehát nyugodtan belefér egy sör, vagy egy füves cigi, hiszen abból még baj nem lehet. A legnagyobb veszély alkoholista társaimnak ilyenkor nyáron a strand, ahol minden rendes ember sört iszik, én is normális vagyok, tehát ihatok én is. De nem vagyok normális, ezt el kéne fogadni.

Ami pedig a kedves drogos társaimat illeti, hamar jönnek a haverok, akik szerezni kéne valamit felkiáltással közelednek, nem is beszélve arról, hogy az ember gyerekénél néha marad egy kis anyag, amit a haverok is sejtenek, valami rejtélyes módon.

Az ambuláns kezelés azonban első lépésnek nem annyira elvetendő dolog, főleg akkor, ha valaki nem mázsa számra fogyasztja a szereket, és ha valaki nem negyedik stádiumos alkoholista. Már láttam így embereket rendbe jönni.

Na, aztán ha ez mégse menne teljesen simán, mert visszaesünk egy párszor, akkor jöhet az addiktológiai osztályos kezelés, azonban ez rövid programnak minősül. Ráadásul ezeknek az osztályoknak nincs lehetőségük hosszú távon zárva tartani az embert, tehát három nap után szabadon ki-be járkálhat. Már megint az impulzusok.

Az igazi megoldást szerintem a rehabilitációs intézetek jelenthetik. Nem akarok senki lelkivilágába beletiporni, mégis azt mondom, hogy a hosszabb programokat válasszuk, mert a nagyon sokba kerülő csodatevés ebben az esetben nem biztos, hogy valóban hosszú távon is működik.

De akármit is választunk, igyekezzünk agyban eldönteni, hogy mit is akarunk valójában. Próbáljuk elfogadni azt a tényt, hogy a szenvedélybetegség gyógyíthatatlan, viszont tünetmentessé tehető betegség. Ehhez azonban azt kell, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy soha többé nem használhatunk semmilyen szert. Ez a drogos testvéreimre is igaz, akik nagyon büszkék arra részegen, hogy ők nem fogyasztottak drogot. Az alkohol is drog, a drog is alkohol.

Ilyenkor, mikor azon gondolkodunk, hogy egy hosszú távú programot válasszunk, rengeteg ellen érv jut eszünkbe. Munka (ha van még), rengeteg elintézni való, és különben is, ki az a hülye, aki önként bezáratja magát egy, vagy másfél évre. De független attól, hogy a hosszú kezelések milyen módszerrel működnek, az igazi megoldás mégis ez lehet, hiszen nem lehet kimenni az ilyen helyről tuti három hónapig, tehát kint hagyhatjuk az impulzusokat. Aztán az embert megtanítják mindenféle hétköznapi dologra, pl. konfliktuskezelés, dühkezelés, stb. (Ehhez sokszor az is elegendő, hogy egy ilyen helyen mindenféle ember összegyűlik, professzor, és kőműves egyaránt.)

Ráadásul a spirituális értékeink is a sárga föld alatt vannak. Mint tisztelet, alázat, szeretet, hála, stb. Igaz ezek az ún. egészséges embereknél sem az igaziak, mégis nekünk, szenvedélybetegeknek ezek nagyon fontos fogalmak, mert megláthatjuk a szépet az életben, mert azt bizony eddig nem nagyon érzékeltük.

Tehát a gyógyító módszerek intézetenként változnak, a lényeg mégis az elhatározásban, és a hosszú programban leledzik.

És egy jó tanács így a végére. Azok, akik nem a saját agyukból kifolyólag, hanem zsarolás útján döntöttek a kezelés mellett, azok el se kezdjék, akár ambuláns, rövid távú vagy hosszú távú kezelést választanak, mert nem lesz sikeres. És a hozzátartozó átvágása sem tart örökké, hogy „látod, én megpróbáltam, de ezek nem tudnak segíteni”. Aki csak azért próbál gyógyulni, hogy időt nyerjen a drogozáshoz, vagy az alkoholhoz, sosem látott mélységekbe képes saját magát belenyomni. Sőt. Még annál is mélyebbre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.